Anna a kétkedő

Anna a kétkedő

Újra lecsapott a fekete furgon!

2015. június 11. - Kétkedő Anna

Ezúttal Szegeden. Több hírportál is megírta, hogy az édesanya facebookra tette ki, mi történt a 17 éves lányával, akit állítólag egy fekete furgonba két férfi próbált berángatni. A sztori szerint két piaci árus kergette el a támadókat.

feketefurgon.jpg

A kép csak illusztráció

Ezzel még probléma nem is lenne, de az anyuka nem tett feljelentést. Először a Gábor Dénes szakiskola igazgatójával beszélt, ugyanis a lány oda jár iskolába, és onnan tartott hazafelé, mikor megtámadták. És az igazgató tett aztán feljelentést a rendőrség felé. Nekem már itt gyanús a történet.

Tovább

Mit is jelent a hoax?

A szószerinti jelentés: beugratás, megtévesztés, átverés, álhír.

Rengeteg fajtája van, hoaxnak számítanak például a pár évvel ezelőtt terjedő e-mailes lánclevelek, de a legnagyobb példa rá a Facebookon keringő álhírek.

 

Hogy hogyan születnek? Ki tudja. Van amikor külföldi hoaxot vesz elő egy lájkvadász oldal, és fordítja le magyarra, de néha még arra sem veszik a fáradságot, hogy átültessék magyar körülmények közé. Tele vannak magyartalansággal, mert a fordító a saját nyelvét sem ismeri rendesen, nemhogy még egy idegen nyelvet.

A kedvenceim, és talán ezek a legnépszerűbbek is, a fekete autós, gyermekrablós riogatások. Akik ezeket terjesztik általában a hiszékeny emberek jóindulatára, félelmére alapoznak. Mert ki ne féltené a saját gyermekét? Remegő kézzel osztják meg a kislányokra vadászó, fekete autós szörnyetegekről szóló írásokat. Csak nehogy az enyémmel is megtörténjen!

De senki ne higgye, hogy ezek a hírek a valódi veszélyre való figyelmeztetésről szólnak. Hát nem. A legtöbb ilyen hirdetésekkel teli oldalakról indul, ahol minden egyes kattintásért, oldal letöltésért pénz jár. Minél több kattintás, annál több pénzecske csörög az oldal tulajdonosának pénztárcájában. Tehát, ha még meg is osztjuk, csak az ő zsebüket tömjük.

Osho a bölcs

Népszerűsége máig töretlen, köszönhetően a könyvkiadóknak, akik még a mai napig rendesen kaszálnak egy ilyen ember tanaiból. Facebookon és akár máshol is futótűzként terjednek az idézetei, a népszerű közösségi oldalon a követőinek száma közel 2 millió körül van. Sokak még a mai napig isszák a szavait, és isteni bölcsességként kezelik egy olyan ember idézeteit, aki megvetette a szegényeket, drogokkal befolyásolta a követőit, szexuális visszaélései voltak, valamint megmérgezett több ezer embert.

Igaz, ez nem hoax, de pont ugyanúgy bosszant.

Tovább

Ez az első

Sok ismerősöm osztogatja meg a lejárt szavatosságú, de most mégis hasznosított hoaxokat a facebook üzenőfalán. 2-3 éves vagy esetleg még régebbi rémhírek, amiket kicsit felmelegítve újra tálalnak a hiszékenyeknek. És sokan, csupán aggodalomból, vagy tényleg birkaságból minden marhaságot megosztanak. Így kerül a szemem elé minden héten legalább egyszer (bárcsak egyszer) valami ordas baromság.

Ezt elégeltem meg, és pontosan ezért hoztam létre ezt a blogot. Néhány rémhírre fogok reagálni, de más ostobaságok is elő fognak kerülni.

 

süti beállítások módosítása